Többrétű tehetségét mutatja, hogy matematikai adottságai mellett, művészi képességei is átlagon felüliek. Különösen a tájképfestészetben remekel. Ebből is a legnehezebb technikát kedveli: a vízfestést. Ez a javítást nem tűrő festési mód könnyedségével és spontaneitásával egy látvány pillanatnyi hangulatát a legvalódibban tükrözi.

Első akvarelljei szülővárosát, Selmecbányát és annak környékét, a Szitnya ösvényeit, majd később a Magas Tátra bérceit örökítik meg.

A szibériai hadifogság nem töri meg lelkesedését, spórolt pénzén ecseteket és festéket vesz. A 10 000 embert befogadó fogolytáborban öcssével Lajossal, többek között logarléc készítéssel jutnak pénzhez (elmondásuk szerint nagy volt a logarléc iránti érdeklődés, még az orosz tisztek részéről is).

A természet szépségét a festő mindenhol érzékeli, sőt ott is talál „festői témát”, ahol a közember csak szenvedést és keserűséget lát. A fagyos hidegben teáskannájukat szorongató hadifoglyok, a téli barakkvilág füstölgő kéményerdeje, a tavaszi napfényben a trágyadomb tetején beszélgető orosz őrök: megannyi pillanatkép, amely élethűen és művészien tükrözi a szibériai fogolytábor mindennapi valóságát. Ezek a festményei képeslap nagyságúak, hiszen csak hivatalos katonai levelezőlapra festhette őket, mert más papírfajtához nehezen juthattak a foglyok.